Ma van a Nap. Ma kezdtem el sokadjára a diétát. Nem indult úgy, ahogy elterveztem.

Reggel mikor felkeltem a hátam közepére se kívántam ezt az egészet. Elegem volt abból, hogy folyamatosan fogyókúrázom, mindig belevágok aztán valami mégis félresikerül, reggel úgy gondoltam, hogy hagyom a fenébe az egészet, ha eddig nem sikerült, akkor miért most sikerülne, 20. próbálozásra?!

Olvastam motivációs mondatokat, de valahogy egyik sem fogott meg, nem éreztem azt, hogy ez lenne az a mondat amitől most le fogok fogyni. Néztem Tiktokon a fitness influenszereket, láttam a tökéletes életüket, a tökéletes alakjukat, és csak arra tudtam gondolni, hogy én miért nem úgy nézek ki, mint ők?

És mégis miért döntöttem reggel úgy, hogy oké, akkor most belekezdek?!

Azért most, mert valami bennem végleg megváltozott. A korábbi próbálkozások során talán a külső elvárások, gyors eredmények vagy pillanatnyi lelkesedés hajtott. Most viszont belülről jött az elhatározás. Már nem csak fogyni akarok – egészségesebb, energikusabb, boldogabb életet szeretnék élni.

Ez a mostani más, mert nem tökéletességre törekszem, hanem valódi, tartós változásra. Elfogadom, hogy lesznek nehéz napok, de most már nem a kudarcoktól félek, hanem ezekből tanulok. Rájöttem, hogy nem a gyors eredmény a lényeg, hanem a következetesség és az, hogy magamért teszem.

Változni és változtatni akarok, más akarok lenni. 

Tarts velem az utamon, és ha úgy érzed neked is most jött el az a pillanat, hogy változtass, kezdj bele. Itt vagyunk egymásnak.

Laura vagyok. És ezt már sokadszor írom le: „Most tényleg lefogyok.”

Annyiszor mondtam már ki ezt magamnak – hangosan, halkan, dühösen, kétségbeesve. Aztán mindig jött valami: egy stresszes hét, egy családi ebéd, egy nap, amikor csak túl fáradt voltam bármire. És vége lett. Megint.

Nem először fogyókúrázom. És nem is másodszor. Valójában annyiszor próbáltam már, hogy nem is számolom. Kipróbáltam a szénhidrátmentes étkezést, a léböjtöt, a kalóriaszámlálást, a „csak saláta” diétát. Voltak kilók, amik lementek — és aztán visszajöttek. Sokszor még több is, mint előtte.

És minden alkalommal nem csak a mérleg nyomott le… hanem a bűntudat is. Hogy megint nem sikerült. Hogy gyenge vagyok. Hogy másoknak megy, nekem meg nem.

A testem mellett a lelkem is elfáradt ezekben a körökben. Az önmarcangolásban, az ígéretekben, a „majd holnap újrakezdem” körhintájában.

Most azért indítom el ezt a blogot, mert szeretném másképp csinálni. Nem ígérek semmit. Biztos, hogy nem lesz tökéletes. De szeretném végre megérteni, mit jelent valóban törődni magammal. Nem csak lefogyni, hanem jól lenni. 

Ez a blog nekem is terápia. Napló. Egy kis kapaszkodó, hátha ezúttal nem leszek egyedül. És ha te is voltál már hasonló cipőben, akkor örülök, hogy itt vagy. Segítsük egymást, nyújtsunk egymásnak támaszt, és higyjünk magunkban. MOST sikerülni fog. 

Kezdjük együtt. Nem újra. Hanem másként.